válaszol:
Dr. Tausz István
házi gyermekorvos,
gasztroenterológus
válaszol:
Dr. Gimesi Anna
csecsemô-gyermekgyógyász,
gasztroenterológus
Kérdések Válaszok
elôzô oldal - Kérdések listája idôrendben - következô oldal
(Kérdések: 1401-1420. )
1401. Hányás, infúzió, gyógyszerszedés (2007.07.27.)
T. Doktor Úr! Kisfiam 1 éves, egy súlyos aftás betegségen esett át, ami a száj garat területét érintette nagy mértékben, ennek következtében nem tudott enni, inni, kés›bb már szopizni sem. Antibiotikus és lokális kezelés után a torka szépen javult, de a gyógyszereket és ételt nem lehetett beadni neki mert kihányta. Az orvosunk továbbra is er›ltette a gyógyszerek bevételét, gyermekem azonban mindent kihányt. Infúzió következett, már azt gondoltuk minden rendben, mert 3 napos kezelés után elkezdett enni, hazajöttünk itthon is eszegetett, aztán 2 nap múlva újra elkedett hányni, persze a gyógyszereket továbbra is er›szakkal kellett beadnunk. Azóta már 3. alkalommal kerültünk vissza a kórházba, a hányása csak nem akar megszěnni, elutasít minden ételt, csak kevés anyatejet fogad el, id›nként még ezt is kihányja. Laboratóriumi vizsgálattal ionjai, májfunkciói , vesefunkciói rendben voltak, anémiás Hgb:94 és vashiánya is van. Most itthon vagyunk, kapcsolatot tartva a kezel›orvosunkkal, és sajnos még mindíg 2-3 alkalommal hány a fiam. Ha a konyhában tevékenykedem, nem mer ránézni az ételre, és nagyon nyugtalanná, bújóssá válik, el›fordult, hogy ha el›tte ettünk, hányt. Kérem adjon tanácsot, mert nagyon nehéz már elviselni, hogy szenved és hogy most csak az anyatej, ami valamilyen szinten pótolja a szükségleteit. Én azt gondolom lelkileg viselte meg ez az egész hercehurca. El›re is köszönöm válaszát! L.D.Mónika
Sajnos Önnek igaza van, valószínuleg psyches okból hány a gyermek. A gondos, stabil, szereto családi környezet megoldja a problémát.
(Dr. Tausz István)
1402. Foltok a pelenkában (2007.07.27.)
Tisztelt Dr.Úr! Kisfiam 4 és fél hónapos, 5kg-mal és 61 cm-rel született egészségesen. A kórházban a gyermek-orvos egy 3. kis mellbombókezdeményt fedezett fel a jobb mellbimbója alatt, ezért 4-5 hetes kora körül végeztek nála egy hasi ultrahangot, melynek eredménye a következô volt: A májon,epeutakon, jobb vesén, lépen eltérés nem észlelhetô. A bal vese is rendes nagyságú és kéregállományú, pyeluma 6mm átm. Gyermekorvosunk mondta, hogy minden rendben van. Kb. 1,5 hónapja történt meg elôször, hogy halvány rózsaszín foltot találtam a pelusában a pisinél. Néhány héttel késôbb ez megismétlôdött. Vizeletvizsgálatot végeztek néhány nappal késôbb (hétvége, orvosszabadság a csúszás oka), az eredmény negatív volt. A kicsin egyébként semmi különös nem volt észrevehetô, kedve jó, szépen eszik, alszik, nyugodt, láza nem volt. Ma reggel ismét megjelent a folt a pelusban, kettôben is egymás után. Tegnap nyěgös volt a kisfiam, de ezt annak tulajdonítottuk, hogy szélsôségesen meleg nap volt, és nem tudott elaludni a melegtôl. Egész nap szépen evett, kizárólag szopik még, este pedig gond nélkül elaludt, reggel jókedvěen ébredt, evett, kicsit játszott, és most újra alszik. Tehát nem těnik betegnek, az egyetlen aggasztó dolog a folt a pelusban, ami viszont most inkább halvány narancsszíněnek těnik. (Talán a másfajta pelenka miatt?) Nem tudom, van-e jelentôsége, de úgy těnik, hogy az elszínezôdött anyag nem szívódik be a pelus belsejébe, hanem a megragad a felületén, mintha oda lenne csak kenôdve. Mi okozhatja ezeket a foltokat? Válaszát elôre is köszönöm! Tisztelettel: D.Mónika
A számfeletti mellbimbó nem ritka elváltozás, az UH-gal egyéb fejlodési rendellenességet kizártak. A rózsaszín, pirosas folt pedig valószínuleg urat kristály, ami vizeletbol kicsapódott. Ez nem jelent problémát, nem okoz vesekövet.
(Dr. Tausz István)
1403. Ekcéma (2007.07.27.)
Tisztelt Tausz Doktor! Kislányom 5 hónapos, 2 hetes kora óta ekcémás. Már többször jártunk bôrgyógyászaton, hol javul az állapota, hol romlik. Eddig csak anyatejet kapott. Az lenne a kérdésem, hogy mikortól lehet elkezdeni a hozzátáplálást, vigyem-e el elôtte gasztroenterológushoz, illetve milyen ételek kerülendôk? Tud-e olyan krémet ajánlani, ami szteroidmentes? Elôre is köszönöm a válaszát! Tisztelettel, Tné Gabriella
6-7 hónapos korban kezdje a hozzátáplálást, ha van elég anyateje. A tejérzékenység kimutatásához elobb tehén tejet kell, hogy kapjon a gyermek. Ha eddig csak anyatejet kapott, akkor még nincs értelme gastroeneterologushoz elvinni. Az Elidel nevu krém egy új steroid mentes ekzéma kenocs, csak sajnos drága.
(Dr. Tausz István)
1404. Véres vizelet (2007.07.27.)
Tisztelt Doktor Úr! A 7 éves kisfiamnak a múlt héten a vizeletében a labor kimutatott 4-6 vv-t az üledékben. De semmi más nem volt benne. A júl.18-i labor eredmény 10-17 zsugorodott vv-t mutatott ki az üledékben; és semmi más nincs benne. A veséjénél fájdalom nincs, a vizeletürítés nem fáj neki. Lehet, hogy felfázott? Tavaly kezelték a nephrológián, akkor fájt a vizeletürítése és szintén volt a vizeletében vér és még fehérje is, és kristályok is voltak a vizeletében. Akkor azt mondták, hogy a kristály végigmarja a húgyutakat és azért van a véres vizelet. Akkor egy hónapon keresztül kellett sumetrolim tablettát szednie 2x1-et. De nagyon nehezen gyógyult. Tudni kell azt is, hogy › jobb oldali minimális vesetágulattal született. Meg is ultrahangozták, de semmilyen rendellenességet nem találtak nála. A vese tágulata azóta is megvan. Most nem tudom mi okozhatja a véres vizeletet. Lehetséges nála, hogy a szervezete így jelez valamilyen betegséget vagy gyulladást? Az orvos azt mondta, hogy ez még minimális vér, nem kell vele foglalkozni. Antibiotikumot nem írtak fel neki. Nem lázas, nem fáj semmije. Fejlett er›s fizikumú gyermek. Kisvirágú füzikéb›l f›zök neki teát, és rengeteg folyadékot itatok vele. Mit tegyek? "Tanácstalan anyuka".
Valóban a 10-15 vvs-t nem nagy szám, de 2-3 havonta érdemes a vizeletet ellenoriztetni, és ha a vizeletben a vvs szám 30-40 fölé emelkedik, vagy fehérje is megjelenik benne, akkor nephrológiai kivizsgálás szükséges. Ha szükséges a segítségem, akkor keressen meg.
(Dr. Tausz István)
Magánrendelés Č
1405. GOR (2007.07.27.)
Tisztelt Doktor Úr! Kislányom 8 hónapos múlt, bizonyítottan GOR-ja van. A kórházban Ulcogant szedését javasolták, napi 4 szer fél ml adagolással, amit már több mint három hónapja szed, valamint Nutritonos elôetetést, az elkészített gélt viszont kiöklendezi. Heti egy-két alkalommal még így is hány sugárban, nem tud böfizni, sokszor puffadt. Mivel tejérzékeny, így Nutrilon Pepti, Sinlac,SOM és különféle fôzelék, gyümölcs szerepel az étrendjében. Széklete változó, 3-5 alkalommal naponta. A kérdéseim az alábbiak: Hány hányás a "normális" egy GOR-os babánál? Meddig tart ez az állapot? Felhagyhatok-e az Ulcogant adásával? (már 4 hónapja szedi) Mivel mostanában sěrěn rázza a fejét, mintha valami zavarná, ezt okozhatja-e a reflux, vagy esetleg a fogzás miatt van? 3-5 széklet nem sok egy ekkora babánál? Válaszait elôre is köszönöm
A hányások, akkor jelentenek igazi problémát, ha olyan sokat hány a gyermek, hogy nem hízik. Ebben az életkorban többet mozog, hason kúszik, mászik és kitornázza a kaját. Ne izguljon 1.5-2 éves korra elmúlik. A gyógyszer elhagyását a kezeloorvosával beszélje meg.
(Dr. Tausz István)
1406. Gyomorfájás (2007.07.27.)
3 és fél éves kislányomnak kakaó ivás után rendszeresen fáj a gyomra, ez kis idô múlva elmúlik. Ma evett tarhonyalevest (igaz sokat) és az után is fájlalta a hasát. Kilói gyarapodnak, magasságra nô, vidám, kiegyensúlyozott. Nem tudom, hogy én fújom fel, vagy tényleg aggódjak. (és ma a lakásban is 29 fok van)
A kakaó utáni rendszeres hasfájás miatt érdemes gastroeneterológiai szak-rendelésre elvinni a gyermeket, hogy nincs-e tejérzékenysége?
(Dr. Tausz István)
1407. Hasmenés (2007.07.27.)
Üdözlöm Doktor Úr! 5 és fél éves kisfiamnak lassan egy hete hasmenése van. Az elsô négy napban fôzelék sěrěségě, aztán az ötödik napon reggel majnem normális lett a széklet. Ebédre kis húslevest és tarhonyáshúst adtam neki. Néhány óra múlva folyós széklete vot, és ez azóta is tart. Folyós, fröcsögôs, nyálkás, zöld a széklete. Nyomásra kicsit érzékeny volt a hasa gyomor tájékon, elsô nap görcsölt a hasa, de csak addig, amíg kikakilta magát, azóta ma is fájlalta, de csak míg nem kakilt. Diétáztatjuk (piritós, rizs, fôtt krumpli, répa, egyhe mézes tea, víz - nem csapvíz). Az elsô naptól kezdve Smecta (2x1, tegnaptól 3x1), s normaflore 2x1. Szerencsére tapasztalatlan vagyok, és nem tudom tehetek-e még valamit a gyógyulása érdekében!? Meddig tarthat ez az állapot? A zöld nyálkás széklet a fertôzôsre utal-e, avagy még valami másra is? Várom válaszát! Üdvözlettel. P.Anikó
Ha egy hete tart a hasmenése, érdemes széklet vizsgálatot végeztetni, hogy nem bacteriális fertozés okozza-e a hasmenést.
(Dr. Tausz István)
1408. Henoch Schönlein purpura (2007.07.27.)
Tisztelt Doktor ur! Egy olyan kérdésem lenne hogy gyerekkoromba Henoch Schönlein purpura betegségem volt 12 éves koromban, most 22 éves vagyok. A betegség ota elöfordul, hogy lezsibbadok, a kezem, a nyelvem és borzasztoan fáj a fejem. Voltam vizsgálatokon, CT-én, vérvételen, de semmi. Nem lehet a purpura szövödménye? Válaszát elöre is köszönöm. T.Ágnes
Biztos, hogy semmi köze a gyermekkorban lezajlott Schönlein-Henoch betegségnek a mostani panaszaihoz.
(Dr. Tausz István)
1409. Gyógyszerek (1386 kérdés) (2007.07.27.)
Tisztelt Dr. Ur, Kôszönöm a 1386 sz. válaszát. Amerikában csak a Good Start by nestle, Enapril, Similac tápszerek kaphatok. Ön szerint ezek közül melyik lenne a megfelelö, vagy magyarországi forgalomban lévök közül melyiket javasolná Ön (mivel lehetöségem lenne az otthoni beszerzésére)? Köszönettel, N. Vanda A Good Start tápszercsaládnak, - mert ez nem egyfajta tápszert jelent, hanem több fajtát - van olyan típusa, ami telitetlen zsírsavat, arachidonsavat is tartalmaz.
Az alábbi honlapon részletes leírást és megrendelést talál:
http://www.drugstore.com
Magyarországon nagyon jó minoségu és ismerem, a Milupa Ha Start nevu tápszer.
(Dr. Tausz István)
1410. Görcsös mozdulatok (2007.07.27.)
Tisztelt Doktor Úr! A kislányom 9 hetes, és a napokban vettük észre, hogy id›közönként a jobb kezét ökölbe szorítja és rángásszerěen nyújtja-görbíti, miközben a lábait is ütemesen a leveg›be lendíti, és fejét picit megemeli. Ilyenkor a szemei egy pontba néznek, mintha nagyon koncentrálna valami bels› testi folyamatra, és néha a nyelvét is a kezével és lábával együtemben dugosgatja ki-be. Az ajkai ernyedtek de az egész teste görcsösen merev. Ez az állapot 7-10 másodpercig tart, de ha elkezdem maszírozni a kezét vagy lábát és beszélek hozzá, hamarabb abbamarad. Úgy těnik egyáltalán nem jár fájdalommal, mikor elmúlik ez a görcsös állapot, épp olyan vidáman és érdekl›dve nézel›dik tovább mint el›tte. Csak anyatejet kap 3-4 óránként, fejlett (valamivel több mint 5kg), jókedélyě baba, nem hasfájós. A fentebb leírt rángásokat 3 nappal ezel›tt észleltük, és átlagosan napi 3-4 alkalommal ismétl›dtek, néha kakilás után, máskor puki el›tt, de van amikor semmi nem történik sem el›tte sem utána. Meg tudná mondani mi lehet a probléma, és milyen szakemberhez forduljunk, amennyiben ez szükséges? Válaszát el›re is köszönöm. Tisztelettel: S Kinga
Feltétlen keressenek fel egy gyermekneurológust. Ha bármilyen segítség szükséges, kérem keressenek meg.
(Dr. Tausz István)
Magánrendelés Č
1411. Banán minden nap (2007.07.27.)
A kisfiam 3 és fél éves. Minden nap megeszik egy banánt almával lereszelve. Okozhat-e bármilyen betegséget ha már 3 éve minden nap elfogyasztja a kedvenc banánját? (Legutóbb a székletében gilisztát találtak) Tisztelettel: Csilla
Betegséget nem okozhat, de a széklete keménnyé válhat, és ez okozhat esetleg más problémát. Ha a széklete normális, akkor semmi baj. A gilisztát nem ez okozta.
(Dr. Tausz István)
1412. Betegeskedés az óvoda óta (2007.07.27.)
Tisztelt doktor úr! Egy olyan problémával fordulok Önhöz, hogy a 4.5 éves kisfiam nagyon beteges, mióta ovodába jár. Általában hurutos betegségei vannak, amik viszonylag gyors lefolyásúak, de hamar visszajönnek. Szinte egyfolytában beteg. Mit javasol, hova vigyem, mit keressünk?
A közösségbe való kerüléskor ez természetes jelenség, ha egy évben több mint 12-szer beteg, akkor immunerosíto adását javaslom.
(Dr. Tausz István)
1413. Görcs és eszméletlenség (2007.07.27.)
Hateves kisfiam este normalis korulmenyek kozott elaludt. Masnap reggel gorcsosen kezdett rangatozni, a laba remegett, a felso-alkarok gorcsosen megdermedtek, a szemek felakadtak, lelegzete szabalytalan volt es eszmeletlen volt egy feloran at. Tovabba orvosi felugyelet alatt van. Jelenleg a kisfiu allapota jo, de nem tudjuk, hogy mi okozta a betegseget. Kerjuk szolgaljon nehany informacioval.
Sajnálom Önöket, de nagyon kevés az információm a történtekrol igy érdembe nem tudok nyilatkozni. Nagyon sok betegség okozhat eszméletvesztéses görcs rohamot, részletes orvosi, kórházi kivizsgálása szükséges.
(Dr. Tausz István)
1414. Epeféreg (2007.07.27.)
A lanyom 4 eves es 6 honapos. Epefereggel (lambliazis) kuszkodunk. Mit javasol?
Általában a Klion kezelés megoldja a problémát.
(Dr. Tausz István)
1415. Aphta (Mártika 07.15-) (2007.07.27.)
Kislányom nyelve szélén az egyik izlel›bimbó fehér lett és egy kicsit megnagyobbodott. El›tte nap ›szibarackot evett. Másnap reggel vettem észre a leírtakat. Azt mondja nem fáj. Mit tegyek, elmúlik ez magától? Tulajdonjképpen mit›l lett ilyen a nyelve ? Máskor volt, hogy a szájában fehér folt lett, arra azt mondta a háziorvos, hogy afta és elmúlik magától. Ilyenünk még nem volt. Sajnos most nem is otthon vagyunk, hanem a nagyiéknál, így bonyolult lenne orvoshoz menni. Ezért is írok Önöknek, hogy mitév› legyek. Mennyi id›t érdemes várni, hogy elmúljon, vagy vegyünk valamilyen fert›tlenítôt a gyógyszertárban? Otthon Corsodilt használtunk, az aftánál. Mártika 07.15-
Lehet térkép nyelv, lehet aphta. Ha nem fáj, akkor semmit ne tegyenek, általában 1 hét alatt magától is elmúlik.
(Dr. Tausz István)
1416. Lábfájdalom (2007.07.27.)
Éva vagyok. Kislányom 8 éves lesz januárban, kb. két hete kegyetlenül fájlalja a lábát, pontosabban az egész comb részt, sokszor fájdalom csillapitót is kell neki adnom, éjjelente pedig álmában sír. Nagyon félek, mert azt olvastam, hogy a leukémiának az egyik tünete a makacs lábfájdalom de lehet csak én lihegem túl. Lehet, hogy csak a növést›l van?
A lábfájdalom sok mindentol lehet, lúdtalp, csípôgyulladás, növekedés, azonban ritkán leukémia kezdeti tünete is lehet. Ha egy hét után sem múlik el, akkor keresse fel házi gyermekorvosát.
(Dr. Tausz István)
Dr.Gimesi Anna válaszai (2007.07.30.)
1417. Tápszeres etetés (2007.07.30.)
Tisztelt doktornô! 2007.06.17.-én született meg a kisfiam. Sajnos tápszeresek lettünk. A kérdésem, hogy 3, 4, ... további hónaposan (mit, mikor, mennyit, hogyan) hogy étkeztessem a gyermeket? Tápszer aránya és a gyümölcs, fôzelékeket, hogy adhatom neki? Tapasztalatlan vagyok ebben a témában. Segítségét kérem.

Szivesen adok általános tanácsot, de szerintem jó lenne a védonovel és a gyerekorvossal egyeztetni. A tápszeres babáknál már 6 hetes korban, foleg nyáron javasoljuk a gyümölcslé bevezetését. Mindig délelott célszeru kezdeni az újak bevezetését és lével, ami lehet zöldséglé is, és pár kanállal a tápszer adását megelozoen célszeru megkóstoltatni. Ha szivesen elfogadja lehet növelni lassan a mennyiséget, és délután is egyszer adni felváltva a gyümölcs- ill. a zöldséglevet. A magos gyümölcsöktôl és a puffasztó zöldségektol célszeru tartozkodni.
3 hónaposan már lehet adni kicsit surubb, saját lében fozott zöldségeket és gyümölcspépet. A feltétek adása 4-5 hónapos kortól lehet, célszeru szárnyasokkal kezdeni. Az elfogadás mértéke, a széklet illetve hasi puffadás kapcsán érdemes kérdezni a továbbiakról. Szivesen segitek tanácsokkal én is.
(Dr. Gimesi Anna)
1418. Keveset eszik (2007.07.30.)
Tisztelt Doktorno! Kislanyom 3150 g-mal, 52 cm-rel szuletett. Feleves korara volt 6400 g, most 11 honapos s meg csak 7200 g, mely az elmult 1 honapban nem novekedett. Szopizik, fozeleket nem igazan fogad el, inkabb a darabosabb eteleket kedveli, de azokbol is csak keveset eszik. Tejpepet, grizt nem fogad el. Sinlacot probalok az etelebe tenni, nem mindig kell neki. Nagyon aktiv, folyamatosan mozog. Jokedvu, mozgekony kislany, csak a sulyfejlodesevel vannak problemak. Mostanaban kezd ejszaka ujra ebredni, ami gondolom az ehseg miatt van. Mit tegyunk? Koszonettel: B. R.
Meg kellene próbálni H.A pépekkel kevert gyümölcsöt adni, illetve a fozelékekbe feltétet rakni, ami javitja az izét.
(Dr. Gimesi Anna)
1419. Nyelv-hámlás (2007.07.30.)
Kedves Doktorn›! Kislányom 32 hónapos. A nyelvével van gond. Bizonyos id›közönként elkezd lehámlani a nyelve. (A folyamat olyan 2-3 hetenként tart. Pár napon át ép). A nyelve hegyén és oldalán szokott kezd›dni, majd fokozatosan lehámlik. Kentük már rózsamézzel és egy az orvosunk által felírt sárga színě keverékkel is. A rózsaméz javított az állapotán, de amelett is ugyanúgy hámlik. Az orvosunk szerint a szájpenész okozta, mivel újszülött korában a korházban szájpenészt kapott. Amúgy az evés, ivás nem okoz gondot neki, nem fáj. Néha szokott neki viszketni. Mit lehetne tenni, hogy végre elmúljon? Válaszát el›re is köszönöm. Tisztelettel Bne
Meg kellene figyelni, hogy esetleg valamilyen étel adását követoen fordul-e elo, mert sokszor találkozom ezzel a tünettel, és ételek szokták a problémát okozni, elsosorban a magos illetve savas ételek, pl. paradicsom.
(Dr. Gimesi Anna)
1420. "Kuttyog" a hasa (2007.07.30.)
Tisztelt doktornô olyan problémával, kérdéssel fordulok önhöz, hogy van egy 11hónapos kislányunk, nagyon kuttyog a hasa. Most voltunk hasi UH-án de nem mutatott ki semmi bajt, nehezen pukizik, meg nagyon izzad, fôleg alváskor és tekergeti magát, kifesziti a hasát és az úgy kuttyog, olyan hangja van, mintha lötyögne a viz benne. Nehezen székel, néha kap levolakot, orvos javasolta, mert annyira kemény a széklete. Már sokféle tápszert is ki probáltunk, de semmi javulás, mindig felsír, fáj a hasa. Mindent eszik, iszik, gyümölcsöt is kap, remélem nem emésztési vagy felszívodási zavara van? kérem segítsen. Köszönöm. CSkati
Tejcukor emésztését kellene megnézetni és székletében meg kellene nézni, hogy milyen az emésztettsége.
(Dr. Gimesi Anna)
 
elôzô kérdések következô kérdések