válaszol:
Dr. Tausz István
házi gyermekorvos
válaszol:
Dr. Gimesi Anna
csecsemô-gyermekgyógyász,
gasztroenterológus
Kérdések Válaszok
elôzô oldal - Kérdések listája idôrendben - következô oldal
(Kérdések: 2321-2340.)
2321. Nem beszél (3,5 éves) (2008.05.13.)
Jó napot! Kislányom lassan három és fél éves, és mindig csak a négy alapszót ismeri: APA, ANYA, PAPA, MAMA. Már mindennel megpróbálkoztunk, hogy legalább egy másik szót kiejtsen a száján, de semmi... Szakértônél is jártunk, ô azt javasolta, hogy vegyük fel hangkazettára a szavakat, ezt meg is tettük. Annyi eredménye volt, hogy így legalább már össze tudja mondani a betûket, mert ezt is csak ritkán tudta megtenni. És ez volt egy hónapja... Kérem segítsenek, hogy tudjon beszélni a gyermekem. V.GY.

Eloször a hallását kell megvizsgálni, utána célszeru logopédus segítségét kérni.
(Dr.Tausz István)

2322. Nagy orrmandula (2008.05.13.)
Lányom 8 éves. Nagy az orrmandulája, ezért éjszaka idônként nehezen kap levegôt. Napközben is nyitott szájjal lélegzik általában. Egyéb betegséget nem okozott még az orrmandulája. Érdekelne, hogy az orrmandula kivétele elôtt érdemes-e más módszerrel próbálkozni az orrmandula terjedelmének csökkentésére. Köszönettel: pzs

A nehezített orrlégzés hátterében lehet allergia is, de ha biztosan a nagyobb orrmandula okozza a problémákat, akkor ez gyógyszerrel nem csökkentheto.
(Dr.Tausz István)

2323. Hányás – koraszülött baba (2008.05.13.)
2hetes kisfiam etkezes utan fel oraval sarga szinut hanyik (mar ketszer tortent meg, ejszaka) Anyatejet iszik cumibol, eleg mohon, bofizni nem tudunk, mert belealszunk. Koraszulottek vagyunk 34 hetre, talan ebbol kifolyolag, lehet valami problema? vagy mi lehet a baj? Elore is koszoni a valaszt, egy nagyon aggodo kismama.

Valószínuleg nagyon teleette magát és hányáskor egy kis epe is jött. Ne aggódjon e miatt.
(Dr.Tausz István)

2324. Hasfájás, szélgörcs (2008.05.13.)
Kedves szakértôk! Kislányom most töltötte be az 5 hónapos kort (6200 g, 3350g-mal született) és még mindig hasfájós, születése óta. Minden hónapban jeleztük a háziorvosnak, de azzal nyugtattak, majd 3-4 hónapos korra elmúlik, Infacolt javasoltak (amit használunk is) és evés közbeni büfiztetést. Kizárólag anyatejes baba, naponta 8-szor eszik. 3-4 naponta, fájdalom nélkül van normális mustársárga széklete, székrekedése még sosem volt, hasát nézte a védônô és az orvos is, mindig puha volt. Próbáltuk már a Gripe watert, gyógyteákat, szélcsövet is, de semmi sem hozott igazán javulást. Normaflore-t is kapott már, amíg adtuk, akkor talán picit javult a helyzet. Evés után vagy rögtön kezdi a feszengést, nyûglôdést (néha evés közben is vergôdik, amíg nem pukizik), vagy jellemzôen másfél órával evés után, ami általában a következô etetésig kitart. Köhögésszerûen sír, pukizásnál még hangosabban sírni kezd. Ha ilyenkor tornáztatjuk (ha hagyja), szinte mindig távozik bélgáz, de tovább sír és késôbb újabb pukik jönnek. Naponta egyszer-kétszer, inkább az esti órákban már nem csak nyûglôdik, sírdogál (ha nem vígasztalnánk, ekkor sem csak nyöszörögne), hanem rettenetesen fájdalmasan sír 1 órát is akár, ilyenkor síkítva ordít, feszíti magát, rugdos, vígasztalhatatlanul. Camomilla 15 CH-t és néha Viburcolt használunk megnyugtatásra, de már lelkileg és fizikailag is nehezen bírjuk a helyzetet. Hasi UH-on nem találtak semmit, annyit mondtak, kicsit gázosak a belei. Tartottam már 1 hetes teljesen tejtermékmentes diétát is, attól sem lett jobb, egyébként tejet egyáltalán nem fogyasztok, csak tejtermékeket. Kislányom még soha sem volt beteg, különben vigyorgós, aranyos baba, ha nincsenek pocakgondok. Van segítség vagy bele kell törôdnünk, hogy hasfájós? Hova forduljunk, mit tehetünk? Elôre is köszönöm a választ! Egy kimerült anyuka

Az elmondás alapján nincs komoly baja a babának, nem kell sehova vinni vizsgálatra. A rostos étrend bevezetése után meg fog oldódni a probléma.
(Dr.Tausz István)

2325. Bébiétel (2008.05.13.)
14 hónapos a kislányom és nem akar mást ebédre elfogadni csak a bébiételt. Próbálkoztam már mindennel hogy kicselezzem de hallani sem akar róla! Mit tegyek, késôbb nem lesz még problémásabb az etetése? Köszönettel: M.Anikó

A bébiétel nem olyan, mint nekünk a konzerv, nagyon táplálóak és egészségesek a bébiételek, nyugodtan adja a babának. Késobb sem jelent problémát.
(Dr.Tausz István)

2326. Köhögés, orrfolyás (2008.05.13.)
Tisztelt Dr.Úr! Kisfiamnak felirta a körzeti orvosunk a broncho waxomot. Már beszedtük az elsô 30 napos adagot. Húsz nap szünet után kedden kezdtük az elsô 10 napos adagot. De a múlt héten antibiotikumot kapott a kisfiam amit vasárnap szedett be utoljára. De sajnos nem jött tôle teljesen rendbe. Köhögés elmúlt, de az orrfolyás /zöldes szinû/ megmaradt. Hétfô este elgondolkodtam azon, vajon igy el lehet-e kezdeni a 10 napos kúrát. Mivel múltkor azt mondta a körzeti, ha közben beteg lesz, akkor is adni kell, ugy döntöttem elkezdem neki. Szóval kedd óta kapja reggelente az egy kapszulát. Lázasnak nem lázas, köhögni nem köhög, orra tele. Antibiotikumos orrcseppet adok neki napi 3szor. Ma szerdán már nem zöld a váladék és jóval kevesebb. Hétfôn nem a körzetihez vittem vissza, hanem a meszek fül-orr-gégészünkhöz, aki közölte, hogy a cedax, amit a körzeti felirt semmire sem való gyógyszer, azért nem gyógyult meg tôle teljesen. Most a hétre ujabb antibotikumot akart adni, amit én nem szerettem volna /mert csak az orra folyik/, igy kiegyeztünk egy ant.orrcseppben, meg napi 3 szori infralámpázásban. Szerintem szépen javul. Töle kérdeztem, adjam-e neki a bronchót. Ö nem nagyon javasolta, egyfolytában egy osztrák gyógyszert emleget, hogy az sokkal jobb, a neve Buccalin berina. Azt csak 3 napig kell szedni. Szóval én ugy döntöttem, beadom neki a 10 napos kúrát. De azért persze elég bizonytalan vagyok, hogy jól tettem, nem terhelem-e jobban a kis szervezetét. Kérem irja meg, hogy jól csináltam-e, adjam-e neki, vagy esetleg hagyjam abba és kezdjem késôbb, amikor már tutira nincs semmi baja. Bár ezt elég nehéz, mert 2-3 hetente beteg. /3 éves, ovis/ Köszönöm a válaszát, KInga

A Cedax egy korszeru és jó gyógyszer a felso légúti fertozésekre. Az osztrák bucalin berna semmivel sem jobb mint a broncho vaxon, vagy a ribomunyl. Helyesen cselekedett.
(Dr.Tausz István)

Dr.Gimesi Anna válaszai, 2008.05.13.
2327. Felsôléguti panaszok, homeopatia (2008.05.13.)
Kedves Doktornô! Szeretném a segítségét kérni, kislányom 7 éves, elsôs. Havi gyakorisággal van légcsôgyulladásunk, felsôléguti panaszokkal. Antibiotikumos kezelést kap rá. Egy éve költöztünk el Györbôl, ott mindig kaptam segítséget a gyogyszerészünktôl, hogy milyen homeopátiás szert kellene használni, de sajnos a hölgy babázik, a kolleganôi csak a komplex készítményeket "ismerik", az új lakhelyünkön elég érdekesen fogadták a kérdésemet... Segítségét elôre is köszönöm. Ildikó
A pontos tüneteket, lezajlást kellene részletesen leirnia, hogy jobban segitsek. Általánosságban az oscillo, hydrastis, ipeca, kalium bicromicum lehet a választandó készitmény, alacsony higitásban.
(Dr.Gimesi Anna)
2328. Protexin (2008.05.13.)
Tisztelt doktornô! 2éves kisfiamnak adhatok-e és milyen adagolásban protexint? Lehet-e jó hatással ekcémájára, mely elsôsorban a térdhajlatára és kézfejére jellemzô. Válaszát köszönöm. M.Piroska Attól függ, hogy az ekzemának mi az oka. Ha felszivódási zavar okozza akkor kiegészitonek használható. A kiszereléstol függ az adagolás.
(Dr.Gimesi Anna)
2329. Nyögés (2008.05.13.)
Jó napot kívánok! Van egy 7 hónapos kislányom, még szopizik jelenleg 8,5 kg. Kb. 1-1,5 hónapja azt vettem észre, hogy a térdeit felhúzza, a két kezét a mellkasához szorítja, hasizmát erôlteti és nyög, mintha erôlködne, de nem sír és ha hozzászólok figyel rám, mosolyog is, ha nyújtok neki egy játékot elveszi, majd folytatja a nyögést. Van mikor belealszik, elôtte még a résnyire nyitott szemeit is kifordítja, párnát vagy plüss állatkát az arcához dörzsöli. Változó, hogy mikor csinálja: kakilás után, evés elôtt vagy után, alvás elôtt, mintha egy szokássá alakult volna ki. Almát, banánt, ôszibarackot adtam már neki, a széklete általában 1-2 naponta van és legtöbbször nem lágy, de nem is kôkemény. Amíg nem kapott gyümölcsöt volt, hogy 4 napig nem kakilt. Kérem a segítségét! Köszönettel: G.né B.
A gyümölcs biztos jó választás, sajnos igy leirás alapján nem tudok segiteni, mert ez akár szokás is lehet, de ugy gondolom vagy a gyermekorvos vagy a neurologus nézze meg az idegrendszeri reakciokat.
(Dr.Gimesi Anna)
2330. Felszivódási gond (2008.05.13.)
Tisztelt Doktornô. Van egy koraszülött kislányom,1450 gr-mal született. Most 5hónapos és 3400gr 56cm. Napi 6x70 gr-ot eszik. A tápszert (HUMANA BABYFITT 1) és a tejpépet nem akarja megenni, sokszor bukik, naponta legalább 2x. Most javasolták a SILACOT meg a NUTRITONT. Ön szerint javasolt a gasztroeterologus vizsgálat? Lehetséges, hogy valami felszivódási problémája van, mert amennyit eszik, nem hizik. Havonta csak 30-40 dkg. SEGITSEGET ELÔRE IS KÖSZÖNÖM. EGY NAGYON AGGÓDÓ ANYUKA
A felszivódási zavart meg lehet nézetni, de én tejmentes tápszert és Nutritont javasolnék.
(Dr.Gimesi Anna)
2331. Anyatej, bébiétel (2008.05.13.)
Kedves Doktornô! Nekem egy 11 hónapos kislányom van, 9 kiló. Az anyatejen kívül más ennivalót nem hajlandó elfogadni. Ha bébiételt akarok neki adni, akkor elfordítja a fejét, vagy ha bekerül a szájába az étel, akkor elkezd tôle öklendezni, hányingere van. Az szeretném megkérdezni, hogy baj-e hogy nem eszik még semmit sem, és hogy lehet-e valami baja? Milyen idôs koráig természetes dolog, hogy csak anyatejen él? Válaszát elôre is köszönöm. Egy aggódó anyuka.
Fokozatosan a levektol, majd a rostostól és lassan a pépesitetten keresztül kellene újból próbálni bevezetni, otthon készitett formában a gyümölcsöket és az egyszeru fozelékeket.
(Dr.Gimesi Anna)
2332. Rossz evô (2008.05.13.)
Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy a 3,5 éves kisfiam kb. 1 éve rossz evô. Nem a hagyományos értelemben válogatós, hanem összesen néhány ételt hajlandó a szájába venni és megenni, súlya 15 kg és stagnál azóta. Sem zöldségfélét, sem gyümölcsöt nem eszik, csupán leveslét tésztával, kenyeret, "bundás" csirkemellet és törtkrumplit. Ha próbálkozunk vele, hogy kóstolja meg, azzal üti el a dolgot, hogy "majd ha nagy leszek és szakállam lesz". Ez a dolog odáig fajult, hogyha az általa nem kívánt étel a szájába kerül, hányni is képes tôle. Egyébként jókedélyû, mozgékony kissrác. Születésekor oxigénhiányos állapotba került, oxigént kapott, valamint a vércukra leesett, emiatt újszülöttintenzívre került, de a további neurológia, szemészeti vizsgálatok semmilyen eltérést nem találtak, fejlôdése korának megfelelô volt, egészen kb. 1 évvel ezelôttig. Lehet-e ez valamilyen betegségnek kezdô tünete, érdemes-e a gyereket vizsgálatokkal terhelni, vagy várjunk, hátha kinövi? Válaszukat elôre is köszönöm: zizi
Elképzelheto, hogy az elmondott szöveg értelmezése miatt van. Ki kellene deriteni, hogy ezt hol hallotta. Sokszor egy-egy mese mélyen befolyásolhatja a gyereket és akkor másnak itéli meg a helyzetet, mint ahogy mi felnottként elképzeljük. Kivizsgálás irányát nem lehet igy javasolni, hiszen semmilyen organikus tünetet sem ir le.
(Dr.Gimesi Anna)
2333. Tápszer (2008.05.13.)
Kedves Doktornô! Kisfiam, két hét hijján kilenc hónapos lesz és mostanában nagy problémát jelent a tápszerral való táplálás. Kicsivel hamarabb, mint hat hónap elkezdtük a hozzátáplálást az itteni (Amerika) doktorunk tanácsára. Mindent megeszik és egy héttel ezelôttig nem is volt semmiféle panaszunk. Naponta ötször eszik, mondhatni nagyon változatosan. Tápszert most már csak reggel és este eszik/evett. Akkor is kb.220 ml körül, ez egy ideje egyre kevesebb lett, mig a mai reggel egy ml-t sem volt hajlandó lenyelni. Ha megérzi a tápszer izét, akkor elkezd sirni, de ha valami más van a cumiban pl. juice, akkor gond nélkül lemegy. Próbáltam többszörre odaadni, igy sem issza meg. A probléma megjelenésével egyidôben vettem észre a fogzás jeleit. Kérdésem ezzel kapcsolatban az lenne, hogy okoz-e problémát, hogyha nem fogadja el többet a tápszert? Mivel tudnám helyettesiteni a napi szükséges kalcium és egyéb ásványianyagokat? A válaszát elôre is köszönöm: Egy aggódó Anyuka!
A tápszert nyugodtan lehet izesiteni leginkább kakaóval, karamellával... ez nem jelent problémát. Ugy gondolom kellene a továbbiakban is a tápszerrel próbálkozni. A fogzás kapcsán is lehet ilyen átmeneti probléma.
(Dr.Gimesi Anna)
2334. Alvászavarok, gyógyszer (2008.05.13.)
Bea vagyok és a 11. éves lányom problémája végett szeretnék segítséget kérni. December óta alvászavarokkal küzdünk, ami abban nyilvánul meg, hogy eleinte heti egy alkalommal jött sírva, hogy nem tud elaludni, majd ezek az egy heti alkalmak gyakoribbá váltak. Máig már szinte minden nap éjfélig játszuk ezt. A végén mindig az lett a vége, hogy mellettem aludt el, és elég hamar. Ehhez már az is hozzájárult, hogy 2 hete a hasát is fájlalja, iskolába is alig tud elmenni. Elvittem orvoshoz, ahol depresszió elleni gyógyszert írtak fel, amit én nem mertem beadni neki. Félek ilyen fiatalon hozzászokik ezekhez a gyógyszerekhez, és a tanulmányi eredményét sem tudja tartani. Elég izgulós fajta, mindent a legtökéletesebben szeretne teljesíteni. Várom mielôbbi válaszát és elôre köszönöm segítségét.
Az alvászavar okát kellene kideriteni, tudom könnyu irni, de megtalálni annál nehezebb. Ha senkinek sem nyilik meg esetleg a psychológus segithet a feltárásban, hogy mi váltotta ki. Sajnos a gyerek ismerete nélkül igy nem tudok mást ajánlani. Valóban a gyógyszeres terápiát én is a végso esetre tartogatnám.
(Dr.Gimesi Anna)
2335. Nem rág (2008.05.13.)
Kedves Doktornô. Én irtam Önnek a 22 honapos kislányomrol aki 1 honapja hány, és születése után nem nyelt. A hányás okát azota sem tudtuk meg és a mai napig fennáll. Azt nem tudom miért nem nyelt, nem derült ki de szerencsére ez már rendbejött. Még probléma az is, hogy nem tátja rendesen a száját, és nem rág. Szájzárra tippeltünk, ami részleges, mert kis mértékben azért nyit. Megnézette az orvosunk sebésszel, nem találtak semmit, azt mondta idegi alapon lehet. De nem MR-rezhetö mert nem vállalják az altatást, és én sem kockáztatom az életét. Etethetö kannállal, de a darabost nyelvvel nyomja szét, és ugy nyeli le majdnem egyben. Válaszát elöre is köszönöm. Egy aggódó anya. Azt gondolom mégis valamilyen módon a nyelési kérdést kellene tisztázni, azért erre több lehetoség is van. Kórházi szakrendelésen mutassa meg, ahol gégész és gasztroenterológus is tud egymással konzultálni.
(Dr.Gimesi Anna)
2336. Tejcukor érzékenység leletei (2008.05.13.)
Jó napot kivánok! A kérdésem egyszerû: tejcukor érzékenység gyanujával mentünk el a Bethesda kórházba. A lányomnál elvégezték a vizsgálatot, majd kiderült, hogy a kórháznak per pillanat nincs szakorvosa, aki kiértékelné ezt. Az értékek: 0' 74 ppm 30' 66 ppm 60' 123 ppm 90' 132 ppm 120' 145 ppm. Az asszisztens szerint ezek igazolják az allergiát. De azért én szeretném tudni, hogy ez pontosan mit jelent. Mennyire kell vigyáznunk a tej fogyasztásnál. Már kb. 2 hónapja laktózmentes tejet iszik és azóta nincsenek
panaszai. Nem fáj a hasa, pedig néha fagyit vagy túró rudit is eszik. Elég ha csak a tejbôl issza a laktózmenteset? Elôre is köszönöm a választ. A.Zsuzsa

Érdemes 6 hétig teljesen tejcukor mentes diétát tartani és utána megpróbálni, hogy csak a tejbol tartaják a diétát. Lehet pl., hogy antibiotikum szedése után alakult ki, vagy virus fertôzést követoen, és magától is lecseng a dolog. Kb. 3 hónap múlva vissza kellene térni a kérdésre.
(Dr.Gimesi Anna)

2337. Térképnyelv és bepisilés (2306) (2008.05.13.)
Tisztelt Doktornô! elôször is köszönöm a 2306-os kérdésre a választ! Voltunk a háziorvosnál, aki azt mondta hogy "majd el fog múlni", mármint a bepisilés és a térképnyelv. Ezzel végül is azt mondta, hogy nem ad nekünk sehová sem beutalót! Azt szeretném megkérdezni, hogy milyen veszélye lehet annak, ha a kislányunkat esetleg késôbb kezdik el kivizsgálni, és ezáltal késôbb kapja meg rá a kezelést, amennyiben tényleg vírus okozza? Azért kérdezem, mert mi tényleg komolyan aggódunk a kislányom miatt, fôként, hogy most már 2napja a hasa alját is fájlaltatja! Esetleg beutaló nélkül, hogy tudnánk vizelettenyésztést csináltatni? Vagy milyen orvoshoz tudnám elvinni beutaló nélkül, aki valamilyen irányban elkezdeni kisvizsgáltatni? válaszát elôre is köszönjük
Nephrológus foglalkozik vele, minden területhez tartozik, de sajnos beutaló kell. Ha a doktor nem ad, akkor sebészeti ügyeletre tudják elvinni, hátha sikerül igy tovább jutni Biztosan az interneten is találnak magánorvost, de én ezt hagynám a végére.
(Dr.Gimesi Anna)
2338. Még mindig szopizik (2008.05.13.)
Kedves Doktornô! Kislányom 3kg-val, 48 cm-rel született, most két és fél éves 11 kg, 90cm és még mindig szopik. 6 hónapos koráig csak anyatejet kapott, onnantól pedig fokozatosan gyümolcsöt, zöldseget stb. Próbáltam mar különbözô "trükkökkel" elvalasztani, de nem hajlandó lemondani a cicirôl. Hogyan lehetne "zökkenômentesen" elválasztani? Normális dolog, hogy még mindig kéri a cicit? Köszönettel, Edit
Elofordul ilyen nehézség, de ki kell találni a trükköt, minden gyereknél más. Fontos, hogy kitartó legyen és próbálja az ételekkel boven megetetni.
(Dr.Gimesi Anna)
Dr.Tausz István válaszai, 2008.05.19.
2339. Tejfogyasztás és hányás (2008.05.19.)
Tisztelt Doktor úr! Kislányom két és fél éves. Nagyon szereti a tejet és a kakaót. Régebben napi 6-7decit is elfogyasztott. Kb 2 hónapja tej-kakaó ivás közben vagy utána pár perccel kihányja a megivott mennyiséget. Kiszámíthatatlan, hogy mikor történik, mert van, hogy egy héten egyszer-kétszer, de néha eltelik egy hét hányás nélkül. A kislány jó kedvû, örökmozgó. Széklete normális. Az étvágya nem túl jó, változó, de ez mindig így volt. Akármelyik cég tejét használtuk, az eset elôfordult. (1.5%, mást nem iszik meg) Egy alkalommal belázasodott, de amikor sikerült hánynia, rendbejött. Köszönöm a segítséget! Kata

Javaslom, hogy ne igyon naponta 5 dl-nél több tejet. Elképzelheto, hogy nem tudja a tejcukrot normálisan lebontani.
(Dr.Tausz István)

2340. Antibiotikum és védôoltás (2008.05.19.)
Jo napot, Kislanyomnak pici koraban gyakran antibiotikumot adott a gyerekorvos, ezert meg mindig szed gyogyszert -jelenleg RIBOMUNILT az immunrendszerere. Ebbol tanulva a kisfiamnal pici kora ota, kislanyomnal 1 eves kora ota, gyakran nemet mondok ha az orvos hasrautesszeruen, barmilyen torlet nelkul akar antibiotikumot irni. A kisfiu 1 eves koraig volt szoptatva, kislany 1-2 honapig. Gyerekorvosunk javasolja a vedooltast a Streptococcus pneumoniae-ra. Nem tudom kivan-e fejlesztve az oltas olyannyira, hogy nyugodtan beadhatnam a 15 honapos es 2 es fel eves gyerekemnek? Kulfoldon allitolag bevalt, de hallottam gyakori mellekhatasarol, maradando problemakrol beoltas utan. Mire szamithatok doktor Ur kedves? NAGYON SZEPEN KOSZONOM valaszat. C.Beata, Komarom

Javaslom én is az oltást, nyugodtan engedje beadatni.
(Dr.Tausz István)

 
elôzô kérdések következô kérdések
     
| egyszervolt.hu | napocska.hu | mese.tv | minifilm.hu | valogatott.hu |